Bakay Gyula

Bakay Gyula 1895. május 13-án született Nyitrán, ahol édesapja, Bakay (Bakalovich) Szilárd őrnagy a magyar királyi 14. honvéd gyalogezred zászlóaljparancsnokaként szolgált. Édesanyja neve Németh Mária. A házaspárnak négy fiúgyermeke született: Szilárd (1892), Zsigmond (1894), Gyula és Árpád (1896).

Az édesapa 1897-ben szívbetegség következtében hirtelen elhunyt, ezért mind a négy fiút katonai alreáliskolába küldték, ahol kedvezményesen tanulhattak. Gyulát a Rákosszentmihályon elvégzett elemi iskola után 1906-ban a kőszegi honvéd alreáliskolába iratták be. Ennek elvégzése után azonban testvéreivel ellentétben, akik gyalogsági tisztnek tanultak tovább, ő a fiumei haditengerészeti akadémiára jelentkezett. 1909 és 1913 között tanult az intézményben, mindvégig egyenletes, bár nem kiemelkedő teljesítményt nyújtva. Végül az évfolyam 43 hallgatója közül 35-ként végzett.

1913. július 1-jével az SMS Erzherzog Friedrich fedélzetére osztották be mint tengerészkadétot. 1914 májusától az SMS Prinz Eugenen szolgált.

1915. november 1-én fregatthadnaggyá léptették elő 45-ös rangszámmal.

1917. március 31-én a tapasztalt parancsnoknak számító Friedrich Fähndrich sorhajóhadnagy vezetésével az SMU 30 tengeralattjáró kifutott Cattaroból. A fedélzeten szolgált Bakay fregatthadnagy is mint harmadik tiszt.

A hajóról többé nem érkezett hír, a 21 fős legénység minden bizonnyal hősi halált halt. Az uralkodó Fähndrich sorhajóhadnagyot posztumusz a Lipót Rend hadidíszítményes-kardos lovagkeresztjével tüntette ki, míg Bakay Gyula és az SMU 30 többi beosztott tisztje a Katonai Érdemkereszt 3. osztályát kapta meg, ugyancsak hadidíszítménnyel és a kardokkal. Bakay mindhárom testvére végigszolgálta, és túlélte az I. világháborút, édesanyjuk azonban haláláig várta haza a tengeren eltűnt fiát.

Előmenetele:

Tengerészkadét: 1913.07.01.

Fregatthadnagy: 1915.11.01.

Kitüntetései (viselési sorrendben):

Katonai Érdemkereszt 3. osztálya hadidíszítménnyel és kardokkal (1917)

Károly Csapatkereszt (1917)

Bakay Gyula fregatthadnagy

Bakay testvérek Szilárd, Zsigmond és Gyula a kőszegi cs.és kir. katonai alreáliskolában.

Bakay Gyula tengerészkadét testvéreivel és édesanyjával 1913-ban.

Emlékmű a kőszegi volt császári és királyi katonai alreáliskolában az itt tanult I. világháborús hősi halottak névsorával.

Bakay Gyula fregatthadnagy hősi halott neve a kőszegi emlékművőn.