Kiállítások

Hagyományőrző egyesületünknek, amely jelenleg már alapítvány, az első kiállítása 2014-ben a vasvári művelődési házban volt. A következő 2015-ben a szombathelyi karnevál idején nyílt meg az Aréna utcai Szombathelyi Katonatörténeti Kiállítás keretein belül. 2016-ban Szombathelyen a Rumi u. 97-ben elkészült az állandó kiállítótermünk, amelyet 2019-ben kibővítettünk és a mai napig látogatható. Ezek mellett voltak még kisebb kiállításaink is, pl. a szombathelyi Oladi iskolában.