Öhlhorn Konrád

1898-ban született Szombathelyen. Tanulmányait a szombathelyi Püspöki elemi iskolában kezdte, majd a szombathelyi Magyar Motor- és Gépgyárban lett tanonc, azután gépszerelő. Felszabadulása után 1915-ben vonult be Polába a császári és királyi haditengerészethez. Gépész tanfolyamot végzett és torpedónaszádra kapott beosztást, ahol a háború végéig szolgált. 1919-ben beállt vörös katonának, majd a Tanácsköztársaság bukása után Szombathelyen volt bebörtönözve ez év novemberéig. Szabadulása után az ostffyasszonyfai lőszertelepen dolgozott és lakott. Itt vette feleségül Rédei Máriát, akitől még ez évben született első gyermekük, Flórián, akit követett még négy. 1923-ban visszakerült a szombathelyi Magyar Motor- és Gépgyárba. 1930-ban Győrben volt bebörtönözve kommunista szervezkedés miatt. 1936-ban a Nemeskoltán élő, a kor híres operaénekesnőjénél, Németh Máriánál kapott munkát, mint gépkocsivezető és szerelő. Ekkor telepedett le családjával a faluban. 1945-ben belépett a kommunista pártba. Különböző gépállomásokon dolgozott a megyében szerelőként, volt traktoros és oktató is. Az államosítás idején részt vett a lefoglalt mezőgazdasági gépek begyűjtésében. Legvégül a nemeskoltai gépállomáson lett művezető, majd műhelyvezető a nyugdíjazásáig. 1957-ben alapító tagja volt a munkásőrségnek, az egység fegyvermestere lett 1969-ig. Több évtizeden keresztül volt a falu párttitkára, számos kitüntetést kapott a párttól az évek során. 1984-ben 86 évesen hunyt el.

Öhlhorn Konrád

Újságcikk Öhlhorn Konrádról a Munkásőr c. folyóirat 1983-as számából.