Nyilasi János

Mozdonyvezető. Szombathelyen született 1890-ben. A négy polgárit szülőhelyén és Sárváron végezte, majd lakatosipart tanult. 1907-ben Szombathelyen végzett, majd ugyanitt a MÁV szolgálatába lépett 1909-ben. 1911-ben vonult be Polába a haditengerészethez, ahol az összeomlásig teljesített szolgálatot. A családi hagyatékban megmaradt selyem emlékzászlója szerint szolgált az SMS Erzherzog Franz Ferdinand hadihajón. Mozdonyvezetői szakvizsgát 1920-ban tett. 1921-ben feleségül vette Horváth Máriát, akitől egy fiúgyermeke született, János és sajátjaként nevelte fel felesége első házasságából született leánygyermekét, Avass Mariannát. Alapítótagja volt az 1937-ben megalakult Magyar Haditengerészeti Egyesület SMS Balaton szombathelyi csoportjának és tagja volt a Mozdonyvezetők Köre és a Keresztény Alkalmazottak Nemzeti Szövetségének (KANSZ). A család 1939-40 körül Budapestre költözött, mikor János fiúk beiratkozott a József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem mérnöki szakára. 1945-ben házmegbízott volt Budapesten a VI. kerületi Szondy utca 19. számú épületben, majd az utolsó munkahelye az V. kerületi Szalay utcában volt, ahol fűtőként dolgozott. 1955-ben hunyt el Budapesten.

Kitüntetései:

Bronz Vitézségi Érem

Károly Csapatkereszt

1912/13-as Emlékkereszt

A fent említett személyről további információk találhatók a Magyar Haditengerészeti Egyesület - S.M.S Balaton szombathelyi csoport oldalon.

Nyilasi János selyem haditengerészeti emlékzászlója.

1911-1915

Nyilasi János vasutas igazolványa az 1920-as években.

Nyilasi család. Balról jobbra Nyilasiné Horváth Mária, Nyilasi János, ifj. Nyilasi János és Horváth Mária első házasságából született gyermeke, Avass Marianna. 1933

Nyilasi János

Nyilasi János házmegbízotti igazolványa. 1945